Kisfiunk a 8. hónapban egy fertőzés miatt született koraszülöttként. Úgy tűnt szépen rendeződött az állapota majd kezdetben a mozgásában (ezt sikeresen pár hónap alatt Dévény tornával rendezte szakember) majd később az értelmi fejlődésében és a beszédfejlődésében is mutatkoztak elmaradások. Több módszert is alkalmazva segítettük a fejlődését, de hiába a korai fejlesztőnek, TSMT tornának stb igazán átütő változást igazából nem tapasztaltuk.
A játszótéren egy szintén nem beszélő, akkor 4 éves gyermek anyukájának javaslatára -eléggé kétkedve- vittem el gyermekünket CRANISACRALIS terápiára Katához, gondoltam kipróbáljuk alapon. Őszintén szólva elég szkeptikusan álltam a dologhoz, így csupán csak annyit mondtam, hogy egy közel 3 éves nem beszélő kisfiamat szeretném elvinni kezelésre. Egy (!) kezelés után Kata vázolta a gyerekünk összes fejlődésben érintett problémáját majd elkezdte a kezelését. Az első szembetűnő változást a 3. kezelés után észleltük, nem is a beszédén először, hanem az értelmi fejlődésében. Az addig 2 db-os baba puzzle- kat rakosgató gyerekünk hirtelen 4-5-6 elemből álló kirakókat kezdett összerakni! Szétszedett- összerakott dolgokat, hirtelen olyan dolgokat csinált és értett és oldott meg, amiket addig nem. 4. kezelést követően az addig nem beszélő gyerek egyik napról a másikra elkezdett beszélni! Egyszerűen döbbenetes volt!!! Onnantól kezdve rohamosan fejlődni kezdett, mind a beszéde, mind pedig az értelme. 5. alkalom, azaz másfél hónap után 98 szót, két hónap elteltével 124, három hónap elteltével 170 szavas szókinccsel gazdálkodott. Az pedig, hogy ki tudta fejezni magát egyre nyugodtabbá tette, a dühös türelmetlensége is alábbhagyott.
A bölcsődében a gondozónők is ámulva tapasztalták az áttörő változást. Ez azóta is tart! 😊 A kb 1 éves fejlődés,- és beszédbeni elmaradását fél év alatt teljesen behozta, most 3,5 évesen épp olyan, mint egy korabeli gyermek.
Kezdetben heti egyszer mostanság már csak havi egyszer járunk Katához. A mi gyerekünkkel szó szerint csodát tett, amiért örökké hálásak leszünk neki!
Türelmes, pozitív egyéniség, óriási szakmai és gyakorlati tapasztalattal rendelkező szakember, mi igazán jó szívvel ajánljuk ŐT is és a craniosacrális terápiát is!
Egy hálás anyuka