Drága Kata!
Épp egy évtizede ismerlek. Összekötöttek minket a gyermekeink.
Rengeteget segítettél nekünk, mikor a kisfiam pici volt, és egészségügyi kihívásokkal küzdöttünk. Fulladt, asztmatikus köhögés gyötört bennünket. Őt is, engem is. Fogalmam sincs, kinek lehetett nehezebb! A gyógyulásában az általad magas szinten és tiszta szeretettel átadott craniosacralis masszázsnak tagadhatatlan és nagyon fontos szerep jutott. Hálás vagyok a sok támogatásért, amit Tőled, a Te kimagasló tudásod által kaptunk ezen az úton. Őt fizikai szinten segítetted vele, engem lelkileg juttattál át a mélypontokon. A legfontosabb, hogy túljutottunk rajtuk, és Mánuel teljes egészégnek örvend, én pedig nyugodt lehetek efelől. Örülök, hogy nem hagytam, hogy a kis szervezetének és az én tüneteimnek a kezelése érdekében kiálltam az általad nyújtott alternatív terápia mellett. Kitűnő döntés volt.
A fentiekhez képest egyszerűbb kihívások voltak, de mégis jelentőségteljesek. A nagyfiamnak az orientálódásban, a fókuszálásban, tanulási nehézségek leküzdésében segítettél vele, apukájuknak az ekcéma elleni küzdelemben.
Fizikai szintről, a finom érintés által olyan öngyógyító folyamatokat indítottál be a kezelések során, ami az egészségünk mellett minden téren könnyedebbé és örömtelibbé varázsolta a napjainkat.
Adódott olyan alkalom is, mikor olyan életszakaszban kaptam támogatást általad, mikor minden kilátástalannak bizonyult körülöttem. A karrier terén, párkapcsolati téren, anya szerepben, pénzügyekben…. A Healy és a craniosacrális terápia összekapcsolásával azonnali változást értünk el az állapotomban a terápia alkalmával.
Ami engem illet, nem csak lelki szinten voltál a segítségemre, volt, hogy fizikai szinten fájdalmaim voltak tarkó tájt. A mai napig emékszem rá, hogy manuálerápiával tűpontosan tudtad, melyik pontot stimuláld a nyaki szakaszon annak érdekében, hogy oldódjon a fájdalom, valamit abban is segítségemre voltál, a kezelés kiegészítéseként pár perc alatt elvégezhető otthoni kiegészítő praktikákat is megismerjek.
A kezeléseidben azt szeretem leginkább, hogy valóban holisztikusak. Számomra a test a lélek és a szellem elválaszthatatlanul működnek együtt. Szeretem, ha annak a személynek, akire az egészségemet bízom, rálátása és ráhatása van mind a fizikai mind a lelki-szellemi síkra. Benned megtaláltam ezt az egységet, Katám! Végtelenül hálás vagyok érte, és bárkinek örömmel ajánlom a szolgáltatásaid, legyen szó fizikai fájdalomról, vagy az egységből való lelki-mentális kibillenésről.
Áldás a tevékenységedre! Sok gyógyult klienst kívánok köréd! Csak bíztatni tudok mindenkit, hogy adjon esélyt Önmagának Veled, az alternatív, holisztikus gyógyulás érdekében!
Szeretettel ölellek!
Klimits Veronika Lélekstylist